írta: Wyquin , jan 18
Elméleti technoblabla. Nehéz ügy. A felhasználás módja dönti el, vajon a scihez vagy a fihez fog tartozni. Ha ugyanis egy teljesen fiktív alapokon nyugvó technoblablát írunk, akkor az nem tudomány, így az egyetlen szempont, amit szem előtt kell tartanunk, hogy önmagában logikus legyen, amit felépítünk. A tudomány többnyire ugyanis az ok-okozat összefüggésén alapul, és bármennyire mi találjuk ki az alapfeltételeket, a működés mikéntje adott. Amennyiben nem akarunk olyasmivel vesződni, mint logika, ok-okozat, akkor írjunk fantasyt, és használjunk a megoldáshoz mágiát. Bár mint fentebb említettem, ez kezdő számára erősen ellenjavallt, akárcsak a sci-fi, kalandregény.
A technoblabla másik felhasználási módja elég instant, fogjuk a tudományt, és tegyük a magunkévá. Használjuk kedvünkre, és amikor elérünk a végére, bizonyos korlátok között bátran tovább is vihetjük a nekünk tetsző irányba.
Én alapvetően kedvelem mindkét megoldást, de mivel lusta vagyok hozzá, hogy egy teljesen új tudományos hátteret kreáljak a történetem mögé, és mert egyik kedvencem a meglévő keretek között mondani valami újat, így a második megoldást választottam.
Ez persze feltételez némi alaptudást, avagy affinitást műszaki dolgok iránt. Bölcsészek hátrányban, kockáké a világ!
Aki azt gondolja, hogy a tudomány bonyolult, jól gondolja. Aki viszont azt hiszi, hogy a tudomány minden lényeges kérdésre tudja a választ, vagy csak, hogy a tudósok elszántan keresik a helyes válaszokat, az szálljon magába és békéljen meg azzal, hogy nagyon keveset tud az emberekről!
A tudósok emberek, ami azt jelenti, hogy többségüket, mire odáig jut, hogy akár valami lényegeset is csinálhat, már lényegesen kevésbé érdekli az újdonság, mint korábban. A friss szemmel nézés képességét jó részt kiöli a hatalmas lexikális tudás bebiflázásának folyamata, az új keresését elnyomja az intézményesített tudomány gépezete, a felfedezés izgalmát a megélhetés szüksége.
Persze ez csak a többség, azért szép számmal vannak tudósok, akik tényleg meg akarják ismerni választott területüket, és lelkesek, meg minden. Belőlük találunk bőven a kutatók között, és szinte sosem az egyetemek, akadémiák vezetőségében.
Ebből az eszmefuttatásból azt akartam kihozni, hogy bármennyire sokat vélünk tudni a világról, a tudomány úgy általában adós marad az átfogó, minden igényt kielégítő magyarázatokkal. Ezért aztán, ha valaki egy kicsit jobban beleássa magát egy-egy területbe, elég hamar el fog jutni oda, ahol a legjobb tudósok is csak vállat vonnak, és olyan irgalmatlan bonyolult számításokra mutogatnak, amiket igazából ők is csak félig értenek, és amelyeknek a valósághoz már csak érintőlegesen van közük.
Más szóval: állati sok mindent nem tudunk és nem értünk, így aztán bőven van lehetőség arra, hogy a technoblablával töltsük ki ezeket a hézagokat, és olyan hatásokat, effektusokat, találmányokat képzeljünk el, amilyet csak akarunk.
Amikor a hozzám hasonlóan lusta ember belevág a technoblabla összerakásába, a következő utat követheti.
Nálam adva vagyon némi logikus gondolkodás képessége (az ismerőseim szerint erősen túlzásba viszem ezt), egy kevés természettudományos alapképzés és ilyen irányú érdeklődés. Ezért aztán, hogy ne erőltessem túl magam, kézbe veszek egy elvadult fantaszta tudós által írott könyvet, és elolvasom. A legtöbb területen találni olyanokat, akik makacsul szembe mennek a hivatalos állásponttal. Még csak azt sem állítom, hogy mindegyikük bolond lenne. Vannak köztük elgondolkodtatóan alapos és képzett emberek, akik nem hajlandók csak azért befogni a szájukat, mert a világ nagy része csak legyint az elméleteikre. Emlékezzünk! Állati keveset tudunk a világról, és az olyan agyonkoptatott és -használt dolgok között is találhatunk furcsaságokat, mint amilyen a mágnesesség vagy az elekromosság. De például furcsa módon azt is kevesen gondolnák, hogy a klasszikus mechanika csak áll bambán az előtt a probléma előtt, hogy mi is történik akkor, ha egy szilárd testet három tengely körül forgatunk meg.
Ezt a példát a jelen íráshoz felhasznált irodalomból merítettem, az Egely György által írott Tiltott találmányok című könyvből. A tudományban járatosabbak számára talán nem cseng ismeretlenül az úr neve, akit cirka Uri Gellerrel említenek egy napon mérvadó tudományos fórumok. Ez a könyve speciel az örökmozgókról, az energia meg-nem-maradásról, és ilyen, teljesen elfogadott nézetekről szól.
Nem állítom, hogy minden megállapításával egyetértek, különösen azokkal nem, amelyeknél úgy von le szilárd következtetést, hogy bizonyíték egy darab sem, de most nem is ez a lényeg. Az általa felvetett kérdések valóban elgondolkodtatóak, itt-ott nyilvánvalóan igaza van abban, hogy a világról alkotott képünk és definícióink minimum hiányosak. Én például nem hiszem, bár ez csak magánvélemény, hogy az energia megmaradás törvénye nem igaz, abban viszont kételkedem, hogy elegendő ismerettel rendelkezünk ahhoz, hogy biztosan kijelenthessük, képesek vagyunk zárt rendszert létrehozni.
Namost a tudományban járatlanabbak számára: egy zárt rendszer energiaszintje állandó, így szól a tétel. Ez a rendszer minden energiafajtájára összesen igaz, vagyis a mozgási- helyzeti-, hő- és egyéb energiákra mind. Ezek egymásba átalakulhatnak elég szabadon, de az összegük változatlan kell maradjon. Ez igaz mindaddig, míg a rendszeren kívülről nem adunk vagy veszünk el energiát (vagy éppen anyagot, hiszen gondoljunk csak Einstein egyenletére E=m x c2, amely az anyag és energia ekvivalenciáját mondja ki).
Mivel a fizika jelenleg nem tud bizonyosat mondani a háromnál több dimenzióról, és bizonyos jelenségekkel kapcsolatban hasonlóan szegényes a bizonyítás, ezért azt szilárdan kijelenteni, hogy képesek vagyunk zárt rendszereket létrehozni, ahol mérhetjük az energia megmaradást, hát némiképp megalapozatlan.
Viszont szerencsére nem tisztünk eldönteni, hogy dr. Egelynek igaza van-e, nekünk bőven elég, hogy a kérdései rávilágítanak a fizika olyan területeire, ahol még közel sincs minden betonba öntve, bármennyire is ezt igyekeznek elhitetni velünk az alap- és középszintű oktatásban.
A Tiltott találmányok többek között nehezményezi, hogy az elektrodinamikában nincsenek meg a forgó elektromos és mágneses töltésekre vonatkozó ismereteink. Ebben speciel igaza lehet, még ha egyes következtetései finoman szólva is kétségesek. Mivel azonban a fizika még mindig gondban van a gravitáció meghatározásával és a graviton létének kísérleti igazolásával, alakítsunk egy kicsit ezen a vonalon.
Gyakorlati technoblabla.
Tételezzük fel, hogy közös középpontú, egymásra merőleges, egymással szemben forgó mágneses és elektromos erőterek képesek létrehozni egy, mindkét erőtérre merőleges irányú (gömb alakú erőtérnél tök mindegy a tengely iránya), nem forgó gravitációs erőt, amely éppen úgy kettős, anyagi és hullámtermészettel rendelkezik, mint az elektromágneses spektrum. Tételezzük fel, hogy két ilyen erőtér segítségével, a kellő méretezés, intenzitás stb. (erről majd később) esetén megoldható, hogy két gravitongenerátor között semleges teret, a két generátoron kívül pedig tetszőleges erősségű gravitációs teret hozzunk létre.
Tételezzük fel, hogy a megfelelően irányított gravitációs mező úgy működik, mintha fognánk az asztalra terített terítőt, és egy ujjal, mint a gyerekek, addig kapirgálnánk, míg felgyűrődik. Ezáltal képesek lehetnénk összehúzni a teret, és ebben a sűrített térben elvben végtelen sebességgel is haladhatnánk. Természetesen a gravitáció erősségének, így a tér sűrítési arányának, ezáltal az elérhető maximális sebességnek határt szab az energiaforrás. Ráadásul a sebesség növelése aránytalanul nagy energia befektetést igényelne, hiszen mind a tolóerőt, mind a külső gravitációt, mind a belső tér semlegességének biztosítását ugyanaz, a szállítóeszköz energiaforrása biztosítja.
Ha esetleg pár évtized múlva kiderülne, hogy a dologban igazam volt, a Nobel-díjat dr. Egely Györggyel megosztva, nagyon meghatottan fogom átvenni. Addig is, míg a világ e szerény módon kifejezésre juttatja elismerését zsenialitásommal kapcsolatban, térjünk vissza a történethez, a háttérmunkához, a technoblablához és a fiktív idővonalhoz.
Szerencsére a gravitáció alapvetően elég gyengécske erő. A távolság négyzetével fordítottan arányos, ezért egészen addig, míg nem tudták manipulálni az erőteret, addig bizony fegyvernek nem volt gazdaságos használni.
Egyelőre legyen elég ennyi a technoblablából, és a kitérő után kanyarodjunk vissza a fiktív idővonalhoz a következő bejegyzésben!
január 19th, 2009 at 16:29
Üdv!
Hát Wyquin, elismerésem mellett be kell valljam, hogy én a közepe környékén bedobtam a törölközőt. Persze tovább olvastam! Csak mint regény, vagy egy előkészítő stádiuma, sikerült olyan bonyolultra és töményre, hogy akár az ember le is teszi a könyvet!
Tehát, ahogy te szólítod fel olvasóidat több esetben, hogy döntsék el az adott kérdésbe mit akarnak, és ha nem eltökéltek, hagyják a fenébe! Én most arra kérlek, hogy döntsd el tudományos feltételezésekről akarsz írni, vagy egy izgalmas kalandokban dúskáló regényt, novellát :)! Szóval alaposságod saját elveid és személyiséged miatt érthető, de az olvasó számára tömörítsd, tedd közérthetőbbé! Remek lehetőséget teremt erre az, hogy a regényben egy tudós, értelmiségi, miként meséli el egy egyszerűbb léleknek! Nem tudom érthető -e?!
Pl.: Azt hiszem Einstein magyarázta úgy az időutazás lehetőségét.: Hogy fogott két időpontot, amit összekötött egy egyenessel. Így jelezvén az idő múlását. Majd egy papírlap oldalával azonosítva az egyenest, és “elgörbítette”. A két “időpont” egymás mellé került :)! Érthető, elgondolkodtató, és remek alapul szolgál egy elméletnek :). Tehát, ha nem akarod az unalomba és az önkínzásba kergetni az egyszerű olvasót, akkor közérthetőbben és a lényegre törőbben add elő az elméletet.
Különben az emberek többsége még egy scifiben is leszarja, hogy miként lehetséges valami. Egyszerűen az abban rejlő lehetőségek, és bonyodalmak csigázzák fel egymást. Kell nekik egy vázlatszerű, közérthető magyarázat, majd élvezik a gép által kínált eseményszálakat :)! Az emberek többségének hosszú magyarázkodás útján érthető meg, hogy miképpen működik egy transzformátor. Kevesen kísérik igazi figyelemmel végig az elméletet. De nagyon kevés embert érdekel, hogy miképpen kapcsolhatóak párhuzamos üzembe :)! Főleg azért, mert ott megint ezer apró törvény tudására és elsajátítására is szükség van :)!
Nem tudom, hogy érted -e amire rá akarlak világítani. A megfogadása pedig teljesen a te dolgod. Tudod én például miért tanulok nagyon nehezen bizonyos dolgokat?! Mert nem érdekel. Ha valami érdekel, akkor egy olvasásra megjegyzem, ha nem akkor seggelhetem éjjel nappal :(!
Szóval a technikaiblablát óvatosan, kenyérre kenhetően add elő, ha nem akarsz olvasókat veszíteni :)! A hátoldalon semmiképpen ne ez szerepeljen :D!
Remélem nem gáz, hogy beszóltam, de azt hiszem ezzel a céllal hoztad létre ezt a blogot.
Tisztelettel Thompy!
január 19th, 2009 at 21:32
Üdv Mindenkinek!
Thompy
Két dolgot jegyeznék meg. Az egyik, hogy olvasóként tökéletesen igazad van. A másik, hogy íróként tökéletesen tévedsz :-).
Ennek a bejegyzésnek a címkéje is Háttérmunka. Ami azt jelenti, hogy ezek a dolgok ebben a formában kizárólag az író számára léteznek, neki viszont az én véleményem szerint kötelezően.
Kétféle hibát követhet el íróként az ember a technoblablával kapcsolatban, persze ezeket aztán nagyon sok formában és árnyalatban. Az első, hogy (téged idézve):
“Különben az emberek többsége még egy scifiben is leszarja, hogy miként lehetséges valami.”
A másik, hogy mindezt az olvasó nyakába zúdítja.
Az első hiba fajta abból ered, hogy sokan azt hiszik, elég benyögni egy deflektortányért, meg ilyeneket, és azzal a dolog el van intézve. A sci-fit pont az különböztetné meg a fantasytől, hogy itt kénytelenek vagyunk bizonyos mértékben logikusan gondolkodni, mert a műfaj ezt követeli meg. A logikus hátteret azonban csak gondos munkával lehet ellentmondásmentesre csiszolni. Erről, a koherenciáról és fontosságáról, egyébként még lesz szó később.
A második hibát pedig hajlamos azért elkövetni az író, mert ha már annyi munkát feccölt a háttérbe, nehogy kárba vesszen, és az olvasó ne lássa, milyen csodálatos dolgokat épített fel az ember!
Na, itt jönnek majd képbe az író eszközök, és a történet szempontjából valóban fontos, előrevivő információk, amikről később szintén szó lesz.
Amikor felkapcsolom a villanyt, nem érdekel, hogyan jut el az áram a lakásomba, hogy kerül az izzóba, és ott hogy alakul át fénnyé. Nem is kell tudnom. De ha villanyt szerelek egy lakásba, ha lámpát készítek, igenis tudnom kell ezekről a dolgokról, hogy jól csináljam. Mg akkor is, ha nem tartok előadást a tulajdonosnak arról, milyen bonyolult és nehéz munka az enyém, és miért :-).
Íróként rengeteg dolgot kell tudnom és kidolgoznom a történettel kapcsolatban, amit legfeljebb utalásszinten jeleníthetek meg a kész történetben. Éppen ez ennek a blognak az egyik a célja, hogy megmutassa írónak, olvasónak egyaránt, szerintem hogyan kell egy történetet jól felépíteni az elejétől a végéig.
Ezért aztán bármennyire sajnálom, hogy a technoblabla túl töménynek tűnik, nem lehet kihagyni, éppen azért, mert sok író nagyvonalúan elintézi annyival, hogy: “Különben az emberek többsége még egy scifiben is leszarja, hogy miként lehetséges valami.” és ő sem foglalkozik vele többet.
Üdv: Wyquin
január 20th, 2009 at 11:10
Hali!
Nem vagyok abban sem biztos, hogy egy “fantasyben” a mágiával bármit gondolkodás nélkül meg lehetne oldani. Az sem deus ex machina, legalábbis egy jó író kezében nem az.
Ami ezt a hátteret illeti, elfogadhatónak tűnik, bár szebbeket is láttam már. XD (Miért pont egymással szemben forgó terek? Stb, stb.) Végeredmény tekintetében a legszebb tudományos háttereket Stanislaw Lemnél olvastam (ott is a Kudarc talán a csúcs). Az olvasó szinte semmit nem látott a háttérből, mégis minden fantasztikusan a helyén van.
január 20th, 2009 at 11:14
Ja igen, mielőtt valaki megkérdezi hogy miért tettem idézőjelbe a “fantasyt”… Mert szerintem olyan, hogy “fantasy” nem létezik, illetve ami tényleg az, azt egész egyszerűen nem érdemes megírni. Fantasztikus irodalom létezik, ami magába foglalja a rablónyelven “fantasynek”, “sci-finek”, “cyberpunknak”, “steampunknak”, meg minden egyéb zavaros dolognak nevezett írásokat.
január 21st, 2009 at 09:08
Tiszteletem!
Első és legfontosabb dolgom, hogy megvédjem a “fantasy” névvel illetett művek többszöri lebecsülő vádak ellen. (érdekes mondatra sikerült :)!) Ezen művekben, melyeknek elkötelezett híve vagyok, valóban a mágia, az eszencia, a térben rejlő erő felhasználása adja a dolgok különlegességét. Több “varázslási forma” és elmélet létezik, melyeket olvasva épp oly hihetőnek tűnik valami, mint akár az általad felállított tézis :)! Hisz ott is feltételeznek pár dolgot, a többit meg állítják :)! Az adott világokat körbejárja, mindent behálóz a tiszta energia, eszencia. Egy feltételezés :)! Vannak tudományok, melyek képesek ezt formálni, átalakítani. Két feltételezés :)! Na, de hagyjuk is, ez nem ide tartozik! Annyit akartam mondani, ahogy egyet is értek valamelyik hozzászólóval, hogy ettől még cseppet sem egyszerűbb egy hihető, jól megtervezett háttérrel rendelkező világot létrehozni. Hosszan folytathatnám a védőbeszédet, de most befejezem :)!
Az előző hozzászólásomra tett válaszoddal némiképp egyet kell, hogy értsek! Védelmemül szóljon, nem én értettem egyedül félre a szándékot. Ezzel nem kívánjuk untatni az olvasót, csak mi tudjuk, hogy így lehetséges, és apró részletekben még sejtetjük is az olvasóval, hogy miként működhet, akkor elfogadom! Azonban azt nem írom alá, hogy ennek ilyennek kell lennie. Azt hiszem egy szerepjáték mesélői hátterének megteremtése, épp ilyen alaposságot igényel, ha éppen nem többet, hisz ott a karakterek nem azt teszik amit mi elgondolunk. Illetve az a csodálatos, és fantasztikus tudomány, ha tudtukon kívül irányítjuk őket. Ettől függetlenül szabad akarattal bírnak. Lényeg a lényeg, hogy iszonyat háttérmunka van egy sztoriban, és rá is térnék a lényegre. Még is izgalmas! Mind a mesélőnek, mind játékosnak, ki apránként megfejti. Miután ez számodra bizonyára izgalmas feltevés, és szívesen játszol el a gondolattal, így érthető a lelkesedés. Azonban mint olvashatod az RPG-n és itt, a többség nem jött lázba, elvesztette az érdeklődését. A te tiszteletedből fogadják el, vagy olvassák végig. Tehát még mindig azt javasolom, hogy tedd érdekesebbé, közérthetőbbé! Gondolom a te álmod is az, hogy a benne rejlő munka és háttér úgy táruljon az olvasó elé, hogy lenyűgözze és megértse. Nem tudom ezt tovább ragozni. Arra azonban megkérlek, hogy nehogy megsértődj nekem :)! Ha kitetted magad a nyilvánosságnak, melyet köszönök minden olvasó nevében, ekkor kapod az ívet :)!
Ui.: Éppen javasolni akartam, hogy ismét tedd ki az RPG-re is! A statisztika igazolja, hogy ott több a reakció! Ha bejáratott lesz a blog, akkor már nem kell :). Mint pl. nálam, ahol könyvjelzőként, csak egy kattintás :)!
Üdv.: Thompy
január 21st, 2009 at 11:09
Thompy: A “valamelyik hozzászóló” épp közvetlenül előtted kommentezett… XD
Amúgy meg ne haragudj, de össze-vissza beszélsz. (Hogy az istenbe jön ide a szerepjáték, meg a többi zavaros téma amit behajigáltál?) A definíció, amit a “fantasyről” adtál, szintén meglehetősen támadható - próbáld már meg pl. a Gyűrűk Urára alkalmazni, de ez is csak az én korábban kifejtett álláspontomat igazolja…
A blog pedig írástechnikai blog, és mint ilyen, ez a bejegyzés teljesen jogos része. A “többség” szót pedig 5-6 komment esetében alkalmazni több mint demagógia. Rajtad kívül hányan voltak, akik “elvesztették az érdeklődésüket”?! Ha jól emlékszem összesen vagytok ketten. Gratulálok a “többségedhez”.
január 21st, 2009 at 12:31
Coralio!
Két esetben is figyelmen kívül hagytad az RPG fórumon is közzétett rész reakcióit. Mivel ezt követően olvastam azt, ezért nem emlékeztem már, hogy ki írta.
A másik eset pedig a helytelenül használt többség eseténél, nem vetted figyelembe az RPG oldalt. Mert ott is akadnak páran. Különben nem megfogadni, elítélni kell a véleményem, elég ha elgondolkodtatja az írót ;)!
Mivel írástechnikai blog, ezért próbáltam éreztetni, hogy aláírom a jogosultságát, sőt elfogadom Wyquin válaszát, csak valahogy nem érzem azt a pluszt, azt a pezsgő érdekes “technoblabla-t”.
A Gyűrűk Urában pont, hogy leszarták a mágia miértjét, csak alkalmazták, és pont. Mint írtam fejtegethetném oldalakon át, hogy miért érdemel védelmet a “Fantasy” a felhozott vádak ellen. Mivel lehetne támadni ugyan így a Scifi ágazatot, stb. De nem tettem, mert különösképpen nem tartozik ide!
A Szerepjáték, úgy kapcsolódik ide, hogy éppen így kell nagyon alapos háttér munkát végeznünk, és minden apró buktatót elsimítanunk, hisz a karakter az általunk írt hőssel szemben rájöhet! Egyszerűen elkalandoztam. Arra próbáltam utalni, hogy a mögötes Technoblabla is lehet magával ragadó és érdekes. Értem én, hogy ez csak a mechanikája a műnek és nem látszik majd a burkolattól, de még is hangot kellett adnom az általam várt lenyűgözés hiányának.
Remélem következő hozzászólásaid Coralio kevésbé lesznek provokálóak, mint építő jelegűek!
Üdv.: Thompy
január 21st, 2009 at 12:42
Nekem a technoblabla rész (is) tetszett. Alaptézisként elfogadva, hogy amiről itt és most szó van az szigorúan a háttérmunka kategóriájába tartozik (Előtérben a háttér 2.) azt hiszem se nem túlzott, se nem száraz. Nekem is van némi rpg-s tapaszatalatom (aminek diretkben nincs itt helye de mesélői háttértevékenységek szintjén azért akad sok hasonlóság az írással), és úgy hiszem nem árthat kicsit elveszni a részletekben. Sajnos a természettudományos háttérismereteim leginkább a biológiára korlátozódnak, és noha ámulattal olvasok görbült terekről meg gigászi, indirekten lokalizált fekete lyukakról sajnos minimális az esélyem megérteni ezek mibenlétét. Ennek ellenére roppan szórakoztató (olvasóként is) amúgy felfoghatatlan működési elvű rendszerekkel felületesen megismerkedni, már amennyiben az „ismerkedés” nem erőltetett, és ügyes természetességgel van a sztoriba ágyazva. Ha az ember valóban sci-t akar írni és nem idegenül csengő szakszavakkal teleékelt fi-t akkor egyáltalán nem ostobaság valami valóban koherens egészet alkotó, nagyjából hiba nélküli logikára épülő háttérelméletet gyártani. Mivel nem kvantumfizikai disszertáció hanem tudományos-fantasztikum az írás témája a fi-t sem szabad elfelejteni, mely jelen esetben szerintem annyit tesz, hogy kiválasztva egy viszonylag jól továbbgondolható elméletet azt axiómaként kezelem és továbbépítkezek.
Példa: Axióma: Vannak olyan globális paraméterek, melyek megléte esetén Si alapú élet kialakulhat a C alapú élet analógiájára.
Továbbgondolás: A Si alapú „marslakó” a Földön pillanatok alatt atomjaira hullik mert itt nem stabil az atomszerkezete. Ezért van neki fasza szkafandere.
Mellesleg a fantasy esetében is létezik ez a fajta gondolatmenet, ott legfelejebb nem természettudományos alapokra helyzekedik az ember.
Példa:
Axióma: a holtak lelkét imédott istenének angyala viszi el/fel/le/át az isten lakhelyéül szolgáló síkra.
Továbbgondolás: ha az ellenlábas isten megnyúvasztja azt az angyalt akkor egy csomó lélek hontalanul bolyong oszt adott isten frissíben eltemetett hívei mind kísérteni kezdenek/zombivá válnak/vámpírként élednek blabla.
Nem is beszélve arról, hogy egy kellő alaposággal kidolgozott háttér mennyi lehetőséget nyújthat arra, hogy az író – az olvasó techno blabla túlterhelése nélkül – finomítsa és színesítse a történetet, mely addicionális apróságok egy jól megírt mű esetén nemhogy rontanak, de klasszisokat javítanak az olvasó (bennem, magamból indulok ki) komplett világképet kapok fílingjén.
Azt pedig frankón nem értem, hogy 6 comment-ből hogyan sikerült máris egy gunyoros, megmondomafrankót csattanójú, finoman feszültséget keltő majdnem konfliktusig eljutni. Légyszi, légyszi, nemá!
január 21st, 2009 at 17:18
Thompy: Közkívánatra elviszem a szóváltást a csattanóig, ez semmi személyes, csak idegesít ha ennyire hülyének néznek.
“Remélem következő hozzászólásaid Coralio kevésbé lesznek provokálóak, mint építő jelegűek!”
ÉS MÉG NEKED ÁLL FELJEBB?! Komolyan kezd kinyílni tőled a bicska a zsebemben. Tudod mit, te csak menj és játssz a nagy mackóval (vö. Vastyúk is talál szeget, “Tooompika jáccik a naaagy mackóvaaal!”), ne itt borzold a kedélyeket. (Igen, ez csúnya provokáció volt, hívd ki a karmarendőrséget.)
Direkt elolvastam az rpg.hu-n megjelent kommenteket is, és eddig ketten voltak, akik “elvesztették az érdeklődésüket”, te (itt) és demate (az rpg.hu-n). Szóval 2 hozzászólás az immár kb. 14-ből… Szép kis többség!
január 21st, 2009 at 19:33
nem ertem thompya probemat, nekem tokeltesen kovetheto volt az elkepzelt jelenseg/technologia leirasa. viszont amit nem ertek:
). ez viszont feltetelezi, hogy az egesznek roppant masszivnak es teherviselonek kell lennie mechanikailag, amit azert nagy sebesseggel forgo targyaknal mar nem olyan konnyu hosszu tavon biztositani. vagy ezek olyan problemak, amikre az eltelt par szaz ev alatt megalkotott/felfelfedezett anyagok, vegyuletek megoldast kinalnak?
a nagy energiaszukseglet nyilvan nagy elektromos es magneses teret feltetelez. ezt mi arnyekolja le, illetve mi tartja megfelelo tavolsagban a ket forgo mezot? hiszen azokat vagy iszonyu pontosan kell szinkronizalni, hogy a magneses mezok egymasra kifejtett hatasa kiegyenlitse egymast es ne rantsa ossze, vagy lokje szet oket. jobban belegondolva, pontosan a szinkronizalassal lehet majd a gravitacios ero(ke)t iranyitani a kello iranyba (jol latom a dolgot?
tulajdonkeppen pontosan ez a magneses ter arnyekolas lehetne a technika gyengeje, ha nincs rendesen arnyekolva. kelloen nagy kulso magneses hatas siman felborithatja a rendszer egyensulyat, kiszamithatatlanna teve a mukodest. egy ilyen baleset pl. a terhasitos utazasnal eleg durva hatasokat eredmenyez. ha maga a res nem is zarodik be, de az utirany siman elallittodhat.
tetszik, hogy egybol fegyver lesz belole. ettol olyan eletszagu.
az otletadokent emlitett konyv nem ilyen fuzetszu valami, amiben tobbek kozott tesla kiserleteire, meg talalmanyaira hivatkozik? egy ilyet en is olvastam anno.
január 21st, 2009 at 21:16
Coralio!
Nem szeretnék átmenni ilyen stílusba, pedig hidd el szópárbajban jó vagyok.
Most azt hiszem, hogy az a legnagyobb győzelem, és fegyelem, ha nem kívánom megtorolni.
Többiek!
Remélem mások nem értették félre a mondandóm lényegét, sőt nem is kívánják félremagyarázni, vagy kiforgatni. De térjünk vissza az oldal valódi témájához.
Paradia!
Végre megadtad azt a pluszot a Technoblablának, amitől felcsillant a szemem :)! Wyquin figyelj erre a gyerekre! Azt hiszem ez igazán építőjelegű, és ötlet dús :)!
január 22nd, 2009 at 04:55
Üdv Mindenkinek!
Kérem tisztelettel, próbáljunk megmaradni az eredeti témánál, és koncentráljunk az írásra! Komolyan, titkon reméltem, hogy nem fogunk idáig eljutni. Nem lehetne bevezetni pl. azt a gyakorlatot, hogy ha valakivel nem értünk egyet, akkor szimplán felsoroljuk a saját érveinket, és elfogadjuk, hogy másoknak esetleg más szempontok fontosak, mint nekünk?
A konstruktív vitát értem és támogatom, a véleményeket tiszteletben tartom, de szívesebben írom a blogot akkor, ha a kommentelők nem esnek egymásnak a bejegyzéseim alatt.
Például nem lenne célravezetőbb, ha valaki ilyen-olyan okokból egyszerűen idegesít, akkor csak úgy figyelmen kívül hagyom? Nekem is vannak ismerőseim, akik akkor is idegesítőnek tűnnek, ha csak csendben üldögélnek, de akkor igyekszem nem tudomást venni róluk és kész.
Lécci, lécci…
Paradia felvetésére válaszul pedig: igen, ez tényleg így van. A szigetelés megnehezíti a hajóépítést, a generátorok közötti térben a mágneses, elektromos és graviációs semlegesség létrehozása pedig az egyik legnehezebb technikai kérdés, amit a fénynél gyorsabb utazáshoz vezető úton meg kell oldani.
A külső mágneses forrás problémája pedig majd része lesz a történetnek, van ugyanis a neutroncsillagoknak egy speciális fajtája, amit magnetárnak hívnak, és a mágneses erejük akkora, hogy képesek lennének megállítani egy mozdonyt. A Föld-Hold távolságból. No comment :-).
A Tiltott találmányok alakra nézve könyv, de sok szó esik benne Tesláról, az tény :-).
Üdv: Wyquin
január 23rd, 2009 at 05:38
Előre leszögezem, soha nem írtam egy novellát sem, de még ilyen hosszú blogposztokat és kommenteket sem mint ti itt fentebb.
Szóval, szerintem csak egy esetben van értelme kidolgozni valami logikusnak tűnő fantasztikus tudományszerűséget: ha ez a sztori központi eleme. Ha csak mellékesen jelenik meg, akkor lehet sima blabla, aminél a lényeg, hogy COOL legyen: szórakoztató, hangulatos, futurisztikus, minden, csak ne unalmas. A logikusság másodlagos.
Ami fontos egy jó műnél szerintem az a hangulat, a jövő különös technikai eszközei, és nem a háttérben meghúzódó hűdekigondolt álelmélet.
január 23rd, 2009 at 13:17
Szia, Wyquin!
Elöljáróban annyit, hogy jelen bejegyzéshez kétszer futottam neki, valamint én nem tudom meghatározni, mi a sci-fi, pedig elvileg írtam már olyan történetet, amire mások azt mondták, hogy az. Jó definíciót nem láttam még, viszont mindenkinek megvan róla az elképzelése (Coralióét támogatom).
Na de, amennyiben Bradbury-t sci-fi írónak tartjuk, akkor elég széles a skála, mert ha valaki, ő aztán tényleg semmiféle technoblablát nem alkalmaz, mégis mindig működnek a történetei. Melyik a jobb, a fi, vagy a sci? Előbbre való-e egyik a másiknál? Vagy lehet, hogy ez inkább csak személyes preferencia, ízlés kérdése? /:)/
Bevallom, soha az életben meg nem fordult a fejemben (ál)tudományos problémákon törni a fejem (majd ezt valamilyen formában a szereplők szájába adni), ennek nyilván az is az oka, hogy humán beállítottságú vagyok, és nem reál. Mégsem érzem úgy, hogy hátrányban lennék sci-fiírás tekintetében, mert “nem vagyok kocka”.
Ha valami ilyen “tudományos” elem is a történet részét alkotta, úgy sosem bonyolódtam magyarázatba, a szereplők elfogadják, mint az életük részét, vagy pedig ők maguk sem értik a folyamat hátterét, ahogy az emberek jó része nem látja át valamely tudomány mibenlétét. A történet pedig, láss csodát, mindenféle jól kifundált magyarázat híján is működött, vagy ha mégsem, nem ez volt a hiba.
Nem csak az lehet sci-fi, ami természettudományon alapul. Te ragaszkodsz - beállítottságodnál fogva - az utóbbihoz, ezért olyat is írsz, nincs ebben semmi, viszont ezzel nem értek egyet:
” sokan azt hiszik, elég benyögni egy deflektortányért, meg ilyeneket, és azzal a dolog el van intézve. A sci-fit pont az különböztetné meg a fantasytől, hogy itt kénytelenek vagyunk bizonyos mértékben logikusan gondolkodni, mert a műfaj ezt követeli meg.”
Nem akarom azt feltételezni, hogy lekicsinyled a - logikát szerinted alapvetően nélkülöző - fantasyt, de ki kell ábrándítsalak: a fantasyben ugyanúgy fontos az ésszerűség, mint a sci-fiben. A fantasztikus történetekben mindig az a kihívás, hogy add el az olvasónak hihetően a hihetetlent. A mágia nem lehet mindenre megoldás, és milyen sok fantasy van, amiben a mágia meg sem jelenik, hiszen nem ez teszi fantasyvá a fantasyt. Ha kitalálsz egy világot, akkor annak működnie kell a saját belső törvényszerűségei között, ugyanúgy szabályokat kell felállítani, ez pedig bizony logikát, végiggondolást, háttérmunkát feltételez.
Egy nagyon picit az a benyomásom az írói módszeredről, hogy úgy kezeled az írás folyamatát, mint egy receptet. Mint egy pontosan kimérhető, logikailag tökéletes(íthető), végletekig lebontható és elemezhető rendszert, amiben felépítésénél fogva könnyebb felfedni a hibát, továbbá: ha mindent az előírásoknak megfelelően csináltam, kizárt, hogy a végén ne működjön, amit kitaláltam.
Én teljesen másképp írok, másképp viszonyulok a dologhoz - talán emiatt sem tudok mit kezdeni ezzel a technoblablás bejegyzéseddel, és úgy látom, olyan utat választottál, ami számomra, ha nem is követhetetlenné, sajnos érdektelenné vált. Ez a te műhelyed, a te elképzelésed, és nem hiszem, hogy egyik vagy másik módszer jobb. Csak más.
Mindebből következően pedig a történet, amit végül megírsz, valószínűleg nem nekem íródik.
Sok sikert kívánok hozzá és a blogodhoz is.
január 24th, 2009 at 07:28
Üdv Mindenkinek!
Jud
Szerintem alapvetően elbeszélünk egymás mellett. És ez nem jó. Úgyhogy most megkísérlem elmondani azt, amit nem sikerült eléggé világosan megfogalmaznom.
Még egyszer leszögeznék pár fontos dolgot, ami az előző bejegyzésekben nem kapott kellő hangsúlyt.
A TÖRTÉNETÜNK LÉNYEGE A TÖRTÉNET.
A TÖRTÉNET LEGFONTOSABB ESZKÖZE A KARAKTER.
A TECHNOBLABLA EGY ESZKÖZ.
Induljunk ki ebből a háromból. Mint írtad:
“Bevallom, soha az életben meg nem fordult a fejemben (ál)tudományos problémákon törni a fejem (majd ezt valamilyen formában a szereplők szájába adni), ennek nyilván az is az oka, hogy humán beállítottságú vagyok, és nem reál. Mégsem érzem úgy, hogy hátrányban lennék sci-fiírás tekintetében, mert “nem vagyok kocka”.
Nem vagy hátrányban. Viszont hadd kérdezzem meg, gondoltál-e már arra, hogy az olvasók egy része, amikor sci-fit vesz a kezébe, azon túl, hogy nyilván szeretne egy jó történetet olvasni, nem véletlenül vett pont sci-fit a kezébe, és a történetben némelyikük esetleg szívesen látna némi tudományt, új találmányt stb? Az nem baj, hogy amikor mondjuk hibernálásról, lefagyasztásról írsz, te elsősorban a társadalmi, személyes vonatkozásokat boncolgatod. Sőt. De nem lenne-e szélesebb az írói eszköztárad, ha nem hagynád ki úgy ahogy van a technikát? Nem jelentene olykor segítséget, ha a konfliktusok okozása-feloldása terén nyúlhatnál egy működő technológiai háttérhez?
Rövid írásoknál, novelláknál általálában nem éri meg a fáradtságot egy ilyen kidolgozása, mint azt a bejegyzésben említettem. Regény méretnél már talán érdemes elgondolkodni rajta.
“Nem akarom azt feltételezni, hogy lekicsinyled a - logikát szerinted alapvetően nélkülöző - fantasyt, de ki kell ábrándítsalak: a fantasyben ugyanúgy fontos az ésszerűség, mint a sci-fiben.
A történetben. A karakterekben. De a mágiában egyáltalán nem követelmény. Az író kijelenti, hogy bizonyos dolgok a mágiával megoldhatók, bizonyos dolgok nem. Ursula K. Le Guin Szigetvilág történeteiben a mágia egyáltalán nem logikus. Kútfőt állandó, stabil varázslatok védik, amiket valahogy máshol egyáltalán nem lehet létrehozni. Vandór-Akbé gyűrűje a Béke rúnájával olyan tárgy, aminek az ereje folytonosan hat, miközben Kóbor egy nyamvadt csónakot sem tud anélkül vízhatlanná tenni, hogy azt ne kelljen állandóan megtámogatni.
Amikor Kóbor bezárja a sötétség kapuját a holtak földjén, elveszti a varázserejét. Azt mondja később, elfogyott. Akkor azoknak, akik sokkal hosszabb ideig éltek, és sokat varázsoltak, miért nem fogyott el soha eddig?
Ezekre nem kapunk választ, és logikusan nem következnek az elmondottakból. Mégsem hinném, hogy ettől a történetek rosszak lennének. Én nagyon kedvelem a Szigetvilágtörténeteket. Ha nagyon akarom, ki tudok találni logikusnak tűnő magyarázatot a fent említett dolgokra, és igazából úgy jobban is tetszik.
Vannak ilyen olvasók, akik kedvelik, ha legalább sejtetés szinten előtűnik a jól átgondolt háttér a szövegből. Azokat, akik nem fogékonyak az ilyesmire, általában ez nem szokta zavarni, kivéve, ha az író rosszul oldja meg a feladatot.
“Egy nagyon picit az a benyomásom az írói módszeredről, hogy úgy kezeled az írás folyamatát, mint egy receptet. Mint egy pontosan kimérhető, logikailag tökéletes(íthető), végletekig lebontható és elemezhető rendszert, amiben felépítésénél fogva könnyebb felfedni a hibát, továbbá: ha mindent az előírásoknak megfelelően csináltam, kizárt, hogy a végén ne működjön, amit kitaláltam.”
Jól érzed :). Azt leszámítva, hogy ez így nem működőképes, tényleg jó lenne, ha ennyi lenne az egész.
Viszont, és ezt komolyan így gondolom, az írás technikai része így működik. A szöveg felépítése, a mondatok szerkezete, a karakterek egyéni stílusa a szövegben, az utalások hálója, a szereplők behozatata és kiírása a történetből, a konfliktusok sorrendje és felépítése, a statikus és dinamikus részek váltakozása stb. mind egy jól kidolgozható recept része.
Ettől persze az írás még halott és érdektelen maradhat. Olvasható lesz, de nem fog lekötni sokakat, nem jelent nagy élményt, az ember nem veszi elő másodszor, harmadszor a könyvet, hogy ízlelgesse a szavakat és mondatokat.
Az is igaz viszont, hogy a technikai tudás nélkül a legjobb történet, a legragyogóbb látásmód, az egyéni hang is csupán csiszolatlan gyémánt marad, vagyis szimpla kavics.
Ezzel az egész technoblablával az volt a célom, hogy érzékeltessem, ahogy a történet is bicsaklik, ha nincs meg a koncepció, a technikai részek is zavaróak lehetnek, ha az ember nem gondol bele bizonyos változások következményeibe. Viszont senkinek nem kötelező a technoblablát bármilyen mélységig is használnia a saját írásaiban.
Ez csak egy eszköz !
Használod, nem használod, kicsit használod, a te döntésed. Én csak azt mondom, az nem baj, ha az ember tud használni egy szerszámot, függetlenül attól, hogy gyakran van-e dolga vele, vagy sem. Ha nagyon megerőltetem magam, még így, több, mint évtizednyi távolságban a sulitól is tudok ozmózisnyomást számolni. Az életben nem kellett még a munkámhoz, sem az íráshoz, de egyáltalán nem bánom, hogy megtanultam annak idején. Ha valaha szükségem lesz rá, legalább a jelenség alapjaival tisztában vagyok, aztán majd csak összehozom a többit.
Olyan nagy baj az, ha valaki szélesítené a látókörét, új dolgokat tanul meg? Az, hogy olvasod-e a blogot tovább, a te döntésed persze. De őszintén sajnálnám, ha csak azért hagynád abba, mert foglalkozom egy eszközzel, amit te nem akartál használni.
Üdv: Wyquin
január 24th, 2009 at 10:22
Szia, Wyquin,
“hadd kérdezzem meg, gondoltál-e már arra, hogy az olvasók egy része, amikor sci-fit vesz a kezébe, azon túl, hogy nyilván szeretne egy jó történetet olvasni, nem véletlenül vett pont sci-fit a kezébe, és a történetben némelyikük esetleg szívesen látna némi tudományt, új találmányt stb?”
Azt mondják, az ember olyan történetet ír, amilyet olvasni szeret(ne). Én SF-ben is (ami lehet, hogy egyesek szerint nem az) is inkább azokat kedvelem, amelyek nem igazán tartoznak a “hard” vonulathoz, vagy ha igen, akkor nem feledkeznek meg az emberről. Nem hiszek a technoblablában, mint eszközben, miközben magát a technikát nem mellőzöm. Egyszerűen csak nem látom szükségét megmagyarázni ennyire (ál)tudományosan sem a szövegben, sem magamnak.
“Ezzel az egész technoblablával az volt a célom, hogy érzékeltessem, ahogy a történet is bicsaklik, ha nincs meg a koncepció, a technikai részek is zavaróak lehetnek, ha az ember nem gondol bele bizonyos változások következményeibe.”
Azt tapasztaltam, hogy a logikátlanságok előbb-utóbb kiszűrhetők, ha tudom, hogy bizonyos elem hogy hat, mert akkor ugyanúgy figyelek, hogy hetven oldallal később ne változzon meg a dolog - vagyis van koncepcióm. De még mindig nem kell tudnom pl. ozmózisnyomást számolnom.
Az írástechnikával kapcsolatban: mindenki ismeri a mondást, a szabályokat csak akkor lehet felrúgni, ha már ismered őket. Anno a Delta Műhelyben rengeteg írástechnikai anyag került a kezembe, és egy idő után azt vettem észre, hogy lehetetlen mindent alkalmazni, sőt, elsajátítani, ellenben úgy gúzsba tudja kötni az alkotásvágyat, hogy csak na.
Azóta tudatosan oldom ezt, fenntartásokkal kezelem és alkalmazom az efféle eszközöket. Ezért is mondtam azt, hogy mi nagyon másként írunk, én inkább hagyatkozom a tudattalan szerkesztésre és az intuíciókra. Utólag persze néha észreveszem, hogy na, itt most melyik OSC szabály jött be a képbe, de nem foglalkozom vele.
Hát, ennyi
J
január 24th, 2009 at 11:48
Üdv Mindenkinek!
Jud
Persze, mindenki máshogyan ír. Van, aki érzi, hogy mi kell a szövegbe, van, aki átgondolja, megtervezi. Maguk a módszerek nem zárnak ki és nem garantálnak semmit, az eredmény a használótól függ.
Azonban. Akiben nem alakult ki (még) az arányok és összetevők egyensúlyának érzéke, vagy egyszerűen csak olyan kocka, mint én, annak komoly segedelmet jelenthet, ha pár szabályt és irányelvet megtanul.
A kötöttségekre is mindenki máshogy reagál. Olyan ez, mint vizsga előtt. Van, akinek a teljesítménye nyomás alatt rosszabb lesz, van akin inkább segít a terhelés, és van, akinek tök mindegy, mert úgysem tud semmit :-D.
Én mindig kedveltem a kihívásokat, feldobott, ha bizonyítanom kellett, és sosem voltam képes úgy érezni, hogy minden elképzelhetőt tudok valamiről.
Mint említettem volt, egyik nagy kedvencem a keretek közötti újat mondás. Engem nem zavar, ha nagyon sok szempont szerint behatárolják a mozgásteremet, mert attól csak izgalmasabb lesz a feladat.
Van, akinek elég egy hangulat, egy érzés, és leül írni. Ez persze nekem is kell, de emellett szükségem van a szabályokra és a keretekre is.
A script elején még, volt egy feladat, amit összesen talán ketten oldottunk meg úgy, hogy nem valami paródiát választottunk. Ebben egy pár szempontot kiválasztottunk és rögzítettük őket, úgy mint: cím, főszereplők, történetszál, helyszín.
Aztán egy csomó mindent beírtunk mindegyikhez, és véletlenszerűen összepárosítva kaptuk meg a végeredményt.
Az enyém a következő lett:
Cím: Kalózok
Főszereplők: sötét Mersant, közkobold
Történetszál: gyanús mérgezéses halálesetek
Helyszín: Mount Saint Helen vulkán
Na most. A dolog több irányból is elég nehézkes. A Mount Saint Helen egy Seattle környékén lévő vulkán, amit sem ismerni nem ismerhetett Mersant, sem ezt a nevet nem tudhatta, mert az indiánok nyilván máshogy nevezték akkoriban. Hogy hogy jön ehhez egy közkobold (és egyáltalán, mi a túró az?), a kalózok, meg a mérgezések, az már csak hab a tortán.
Maga a novella egyébként elég felejthető darab lett, de elsősorban az írástechnikai hiányosságaimnak köszönhetően, viszont a feladatot tökéletesen megoldotta. Ha most átírnám, stílusában sokkal jobb lehetne, de a történeten nem kellene változtatni. És marhára élveztem a feladatot :-).
Azt vettem észre, hogy aki tudatosan törekszik arra, hogy a művei szerkezete támogassa a mondanivalót, rendelkezik némi tudással az írás technikai részéből, és akad benne egy szikrányi tehetség, jobb, vagy könnyebben javítható írásokat készít, mint aki csak ösztönösen ír, és hasonlóan tehetséges.
Persze ehhez nyilván az is hozzájárul, hogy nekem azok az írások jobban bejönnek, ahol a környezet és történet interakciója szorosabb és teljesebb, a megoldásoknak pedig részét képezi a tudomány :-).
Üdv: Wyquin
január 29th, 2009 at 14:06
Thompy: Tudod, ahelyett hogy vélt erkölcsi győzelmeddel dicsekednél, azon is elgondolkodhatnál amit írtam - tudniillik hogy miért is adtad a fejedet aknamunkára. Kevés dolog dühít jobban az életben, mint az efféle önjelölt dementorok, akik nem létező “közvéleményre”, “többségre” hivatkozva támadnak be egy-egy lelkes alkotót.
Lásd be, hogy szemét módon betámadtad a kezdeményezést. Mivel nekem nagyon szimpatikus Wyquin blogja, eleve az ötlet hogy ilyet ír, úgy gondoltam legalább megpróbálom megvédeni.
andris: Ebben tévedsz. Ha “sima blabla” lenne, akkor ki kell hagyni. Fénynél gyorsabb utazás, aztán kész. Több ne is szerepeljen róla, csak hogy 2 nap az út a Földtől a Húdemessze naprendszerig. Ami neked, mint író, “coolnak” hangzik, az olvasóid egy része számára lehet, hogy nevetséges vagy hangulatromboló lenne.
Jud, Wyquin: Ezt a beszélgetést nagyon élvezetes volt olvasni.
Annyit hozzáfűznék, hogy a saját példámon látom, hogy valamennyire oda kell figyelni az írástechnikára. A csiszolatlan gyémánt példát én átfogalmaznám… Az alapanyagot az író adja. Rajta, az ihletén, tehetségén, érzésein múlik, hogy sárrögöt vagy gyémántot hoz világra… Írástechnika, csiszolás nélkül avatatlan szem a gyémántban sem lát többet, mint a sárrögben; Ugyanakkor pedig hiába csiszolod a sárrögöt, sárrög marad.
november 20th, 2009 at 02:31
good article , I added you in the ‘Liked’ category.. thanks for sharing the article!
november 21st, 2009 at 02:27
This is my first time comment at your blog.
Good recommended website.