Föld 2682

írta: Wyquin , jan 29

Nos, úgy gondolom, hogy a felmerült kérdések megérnek egy bejegyzést, tehát íme.

Kezdjük SAS2000 kérdéseivel, ezek ugyanis az alapokat érintik.

Egy korábbi bejegyzés alatt Jud már felvetett hasonlókat, és akkor arra azt válaszoltam, minden történet azzal kezdődik, hogy az embernek van egy ötlete, amit meg akar írni. Én ezt veszem alapul, és azt mondom, akinek nincs olyan ötlete, amit egyszerűen muszáj megírnia, az ne írjon. Várja meg, míg lesz ilyen, és majd akkor.

Én nem akarok senkinek tanácsokat adni, hogyan lehet ötleteket szerezni. A scripten volt ilyen előadásunk is, és ott volt szó a kreativitás fejlesztéséről, álomnaplókról stb. Ezek mind hasznos tanácsok, és a neten is rengeteg ilyet lehet találni.

Én viszont nem akarok írót csinálni senkiből. Aki írni akar, és úgy érzi, hogy ez az az önkifejezési forma, ami neki leginkább megfelel, akkor én kínálok egy utat arra, hogy hogyan tegye. A hangsúly a hogyanon van.

Ezért aztán, ha valakinek van egy ötlete, nagyon meg akarja írni, akkor talán sikerül leírnom itt egy módszert, amivel megteheti.

Ezért nem úgy kezdődik a blog, hogy: Amikor elolvastam… Egyébként, általában nem szoktam egyetlen ötletből történetet írni. Ahhoz mindig több ötlet kell, hogy úgy érezzem, most már van valami értelme megírni, mert talán lesz benne újdonság is.

Másik kérdés. Véleményem szerint nem érdemes úgy elkezdeni írni, hogy az emberben nincs kész legalább a történet vázlata. Az ideális az lenne, ha az egész történet kész lenne, és az embernek csak a stílusra, szövegre, mondatokra kellene figyelnie, de ne legyünk telhetetlenek, senki sem tud fejben tartani egy komplett regényt. Legalábbis azt hiszem. Én nem, az biztos :-).

Viszont ami nagyon fontos, hogy mindig nyitott legyek az új ötletekre. Minél többen, minél több szempontból vizsgálják a történetet, annál több szempont, kiegészítés, javítás, változás kerülhet elő. Így most például törhetem a fejem, hogy mit kezdek Hanna megjegyzésével a nyomelem koncentrációkról. Hmm.

Szóval, igen, a történetem alapvetően kész van, de egyáltalán nem bánom, ha új ötletektől változik a sztori, javul, vagy éppen gazdagodik. Ezért örülök minden megjegyzésnek, felvetésnek, javaslatnak. Nincs olyan történet, amit ne lehetne kissé jobbá tenni.

Stílus. Öhm. Én általában élőszóban is kedvelem a szokatlan és nyelvtanilag nem feltétlenül helyes szószerkezeteket. Arra késztetik a hallgatóságot, hogy felkapják a fejüket, és odafigyeljenek, hátha csak nem jól hallották, amit mondtam. Ez nem túl tisztességes taktika, viszont ezek a stílusváltások írásban is felhívják a figyelmet bizonyos elemekre.

Ez háttéranyag, ami nem arra való, hogy az ember zökkenőmentesen végigfusson rajta, hanem, hogy elgondolkodtassa az olvasót. Éppen ezért nem is törekedtem arra, hogy könnyen olvasható szöveget írjak.

Ennek persze megvannak a maga hátrányai, elismerem. Majd igyekszem kevésbé rendhagyó lenni.

A következő Rpg.hu-s bejegyzésnél majd figyelek arra, hogy szét legyen szedve a szöveg. Nem szeretem a html-t, én bekezdésekhez vagyok szokva, nem kihagyott sorokhoz. De majd figyelek erre is.

És akkor most menjünk szépen sorban.

Dagadt felvetése teljesen jogos. Nagyon hosszú idők telnek el egyes fontosabb események között.

Ennek az az oka, hogy ahogy manapság is, az űrhajózással kapcsolatban nagyon sok részproblémát kell tökéletesen megoldani, miközben az egész projektnek is működőképesnek kell maradnia. Rengeteget tanultunk az űrhajózásról az elmúlt 50 évben, de hol van még az út vége? Amikor az első űrsétát tették, és valamit szerelni kellett volna a külső burkolaton, a tervezők, és mindenki más is elfeledkezett arról, hogy a súlytalanságban hiába próbálod meghúzni a csavart, amint kicsit szorulni kezd, az űrhajós kezd el mozogni. A következő alkalommal már szereltek fel kapaszkodókat, hogy a problémát megoldják, de azért durva, hogy a NASA koponyáinak nem jutott eszébe a több száz éves, newtoni hatás-ellenhatás törvénye, nem?

Nem szoktunk hozzá ehhez a közeghez, rengeteg hibát követünk el. Nincs mód az alkatrészek odakinti tesztjére, tehát a Földön kell megteremtenünk a körülményeket, amiket nem mindig tudunk tökéletesen reprodukálni. Nagyon sok eseményre egyszerűen nem gondolunk, nem számítunk, nem úgy számítunk, mint ahogy végül bekövetkezik.

Egy olyan hihetetlenül távol lévő helyen nincs segítség azoknak, akik tervezési hiba miatt bajba kerülnek, és még egy szimpla űrsikló elvesztése is nagyon súlyos csapás, hát még egy sokkal nagyobb, sokkal bonyolultabb, sokkal drágább csillagközi járműé.

Amíg kevés van belőlük, egy ország sem akarja megkockáztatni a kudarcot, ezért inkább a paranoiát súroló óvatossággal haladnak.

Hanna.

Én ugyan nem vagyok annyira borúlátó, mint egyes környezetvédelemmel foglalkozó tudósok, de én csak laikus vagyok, és időnként saját véleményemmel ellentétes álláspontokat is használok, ha a történetnek szüksége van rá. Egyes szakemberek állítják, hogy ha a káros anyag kibocsátást ebben a pillanatban nullára csökkentenénk, akkor sem lehetne már megállítani a globális felmelegedés okozta katasztrófát. Viszont nyilvánvalóan nem lehet hat és fél milliárd ember szükségleteit semmibe véve egyszerűen megszüntetni a fosszilis tüzelőanyagok használatát és a vegyipart. Ezért én a történet kedvéért elfogadom a környezeti katasztrófa elkerülhetetlenségét, és többé-kevésbé konstansnak veszem a világ hozzáállását a problémához még úgy száz-százötven évig.

Ma is vannak már jelei annak, hogy igyekszünk megújuló energiaforrásokat használni, de a szél és vízerőművek a világ energiaszükségletének csupán a töredékét elégítik ki. Nyilvánvalóan történik majd a jövőben elmozdulás például a nukleáris erőművek felé, később pedig a történetben megjelenik a melegfúzió is. De vajon mennyi idő kell ahhoz, hogy teszem azt gázfűtésről átálljon hat-hétmilliárd ember, azaz két-hárommilliárd család pl. hőszivattyús megoldásra? Kétszáz év? Több? A fene tudja pontosan, én azt hiszem, elég sok. És akkor már rég késő lesz, egyszerűen nem lesz majd lehetőség, hogy visszafordítsuk a károsodást. Már a történetemben.

A növekvő tengerszintek, a csökkenő termőföldek és a túlnépesedés együtt nem olyasmi, amit bármekkora erőfeszítéssel meg lehetne oldani. Kivéve mondjuk egy komolyabb háborút, amit hagyományos fegyverekkel vívnak, vagy egy olyan súlyos járványt, amihez foghatót még nem láttunk.

A spanyolnátha több embert ölt meg, mint a második világháború, de a kettő összesen nem jelent 15 milliós veszteséget. Ami felfoghatatlan szám, ha emberéletről van szó, de mit számít a hétmilliárdhoz képest? Csepp a tengerben. És ha tízszer annyian halnak meg? Hétmilliárd ember! Ebből még százötven millió sem számottevő mennyiség.

A Naprendszer bolygóin az élet még a legkedvezőbb körülményekkel rendelkezőkön is maximum mikroszkopikus méretekben van jelen mai tudásunk szerint. Ezt veszem alapul, mikor azt mondom, hogy termékennyé tenni pl. a Mars talaját olyan haszontalan erőfeszítés, ami nem éri meg a befektetést. Ráadásul mekkora kupolákat kellene építeni, és azok milyen sérülékenyek lennének?

A távoli bolygók közül olyanokat válogatnak ki, amiken a körülmények a lehető legközelebb állnak a Földéhez. Nyilván lesznek különbségek, amik veszélyeket rejtenek magukban, de lényegesen könnyebb egy olyan környezetből kiszűrni a veszélyes alkotókat, ami legalább van. Külön történetet érne meg a bolygók kolonizálása, esetleg terraformálása, és talán előbb-utóbb ez a történet is napvilágot lát, ha nem is feltétlenül én írom meg :-).

Engem viszont most jobban érdekel az, ami ez után következik, úgyhogy egyelőre a fenti események megmaradnak probléma megoldás szintjén. Vagyis tökéletesen igazad van abban, hogy ezzel is foglalkozni kell, és ez az idővonal és a technoblabla közös feladata.

Ami a szétterjedés igényét illeti, csak én gondolom úgy, hogy a kényszerű kompromisszumok a nagyhatalmak között nem mindenkinek vannak ínyére? Képzeljük el, hogy a népesség ellátására a Föld termőterületei már nem elégségesek, vagy hamarosan nem lesznek elégségesek, tehát találni kell más megoldást, és akkor egyszer csak valaki azt mondja: Hé, kedves nagyhatalom, itt a csillagközi utazás lehetősége, és van pár ígéretes bolygó, ahol azt csinálhatsz, amit akarsz, senki nem ugat bele a dolgodba, többé nem kell egyezményeket és szerződéseket kötnöd más nagyhatalmakkal, osztoznod sem kell velük semmin, szóval mit gondolsz, hagyjuk a frászba az egészet, vagy érdekel a dolog, hmm?

Én eléggé biztosra veszem, hogy a dolog igenis érdekelné a nagyhatalmakat.

Ami az első telepeseket illeti, azok magasan képzett szakemberek lesznek, nagyjából ugyanúgy, mint most az űrhajósok. A kolóniák megalapítása nem úgy megy, hogy leszállnak, kipakolnak, aztán a felük nekiáll szántani, a többiek meg házakat barkácsolnak, hanem a legszigorúbb biztonsági intézkedések betartásával. Persze kudarcok és katasztrófák lesznek, de általában nem totálisak. Elég sokat tudunk már most is arról, hogy milyen lépéseknek kell következniük egy ismeretlen környezetben, kétszáz év múlva pedig még ennél is többet, hiszen jócskán lesz idejük történetünk eleinek, hogy felkészüljenek arra, amit előbb-utóbb meg kell tenniük. A kivándorlók száma később persze nőni fog, és a feltételek is lazulnak, de végig megmarad az állami irányítás és kontroll. És persze ez is konfliktusokhoz vezet majd.

Valójában viszont, amit Hanna hiányolt, az nagyon is fontos része a történetnek. Érdemes megfigyelni, hogy feltette az idővonal olvastán az egyik legfontosabb kérdést, amit nekünk is fel kell tennünk minden történetben. Ez a kérdés a: miért? Miért történik ez vagy az, miért teszi a szereplő azt vagy azt? Ha tudunk rá válaszolni, akkor az olvasónak is értesülnie kell a mozgatórugókról, ha nem, akkor sürgősen gondoljuk át a jelenetet, a háttéranyagot vagy az egész sztorit!

Godfrid.

A Földön a népesség tehetetlensége iszonyatosan nagy. Bármilyen változást akarsz bevezetni, azt csak nagyon hosszú idő alatt, komoly szankciókkal megtámogatva lehet végrehajtani. Bármennyire a mi érdekeinket szolgálja is hosszú távon, rövid távon a jóléti társadalmak nem mondanak le arról a kényelemről, amiért olyan keményen megdolgoztak, a fejlődő országok pedig mindazokat akarják, amiktől egy jóléti társadalom jóléti társadalom.

Hogy teszel igazságot aközött az ember között, aki csak egy nyamvadt hűtőt akar magának, hogy ne romoljon meg a hús, ha már néha hozzájut, és aközött, aki bezáratná az összes olyan hűtőgyárat, amelyik olcsó, ámde freonnal működő hűtőket állít elő?

Jelen körülmények között sok problémára egyszerűen nem létezik jó megoldás. És nem is fogja senki a radikális, ámde szükségesnek tűnő változásokat végrehajtani. Olyan úton haladunk, ahol saját népességünk tehetetlenségi nyomatéka fog mindenkit a szakadékba taszajtani, ha fogalmazhatok ilyen patetikusan.

De mi van akkor, ha új helyen elölről kezdhetnéd az egészet, tudva az elkövetett hibákról, a következményekről? Egy új helyen, ahol a kezdetektől betartathatnád azokat a szabályokat az oda költözőkkel, amik szükségesek a hosszú távú fennmaradáshoz? Ahol olyan környezettudatos életmódot alakíthatnál ki, amilyenre itt is szükség lenne, csak éppen nem fog menni, mert túl sokan vagyunk, és túl rövidlátó szemléletmódban szocializálódtunk?

Nem ragadnád meg a lehetőséget?

Egy csomó mindent nyilván nem tartalmaz az idővonal. Szinte minden tudományág fejlődött, azokat kivéve, amiket szigorú szabályozás alatt tartanak, mint a genetika, mikrobiológia. Az energiaipar is fejlődött, sokkal több lett pl. az elektromos közlekedési eszköz, nyersanyagokat valóban szerzünk a Naprendszer bolygóiról és holdjairól, de a legfontosabb problémát, az élelmiszer kérdését ezek nem oldják meg, ahogy a nagyhatalmak egyeduralkodói vágyálmait sem csökkentik. Szóval indok a távoli bolygók meghódítására azért akad.

Thompy.

A történet jó része sajnos nem a Földön fog játszódni, de azért lesz benne Föld is, főként az elején. A sorozat talán kissé korai még, egyelőre még egy sort sem írtunk meg az első történetből sem :-).

És ami azt illeti, lesz világháború, katasztrófa és a népesség megtizedelődése. Éppen ez vezet majd a történetünk alapkonfliktusáig a Föld és a gyarmatok között hatszáz év múlva. Megjegyzem, igazán lenyűgöző képzavar volt az „olyan hullámokat nem lovaglunk meg, amik itt fekszenek parlagon”, szóval le a kalappal :-).

Egyébként a bolygók gyarmatosítását nem úgy kell elképzelni, hogy száz évig építettek egy Babylon 5 méretű űrhajót, bepakolták a fél országot, aztán irány az ismeretlen.

Először nyilván megépítették a hajtóművet, berakták egy szondába, fellőtték, és kipróbálták. Jól megvizsgálták előtte, utána, közben. Elemezték a mérési eredményeket, számolgattak stb. Aztán építettek egy kicsit nagyobb hajót, beleraktak egy csomó műszert, kipróbálták, elemezték egy kicsit az eredményeket, építettek egy nagyobb hajót, belepakoltak pár kutyát, macskát, egeret, majmot, kipróbálták. Megvizsgálták az állatokat. Építettek egy nagyobb hajót, beleraktak pár űrhajóst, kipróbálták. Aztán egyre hosszabb utakat tettek meg vele, minden út után jó sokáig vizsgálódtak, javítgatták a konstrukciót, a biztonsági berendezéseket, létfenntartást stb. Aztán elküldtek a kiválasztott bolygóra egy hajót, hogy nézzen körül. A kapott eredményeket átnézték, elemezték. Pár ilyen út után elég jól ismerték az adott bolygót, így aztán leküldtek egy távirányítású szondát a felszínre, vettek egy csomó mintát, amit aztán megint jó hosszan elemeztek. Utána építettek egy nagyobb hajót, telirakták műszerekkel és pár szakemberrel, és elküldték őket a bolygóra. Azok szépen leszálltak, a nagyobb hajó meg nekiállt ingázni, hogy szállítsa a felszerelést, meg a kollégákat.

Azért így elmegy pár évtized, nem?

Mire eljutunk oda, hogy repülőgép-hordozó anyahajó méretű űrhajók épülnek, és viszik a telepeseket ezerszám, addigra azért elszalad az idő.

Remélem, sikerült elég sok kérdésre válaszolnom, de ha valami kimaradt volna, vagy újakat találtatok ki, csak rajta!