Föld 2682

írta: Wyquin , jún 22

Kezdések:

A kezdés mikéntjével már sokat elárulsz az olvasónak. Akkor is, ha ő ennek akkor még nincs tudatában. Mármint, hogy elárultak neki valamit. Ne ringassuk magunkat tévhitekbe, az írók többségének isteni mázlijára az olvasók jelentős része legfeljebb homályosan érzi, hogy ha valami szándékosan történik a szövegben, és csak nagyon sok finom, vagy néhány nagyon durva utalás az, ami szemet szúr neki.
Ez azonban nem ment fel egyetlen tollforgatót és billentyűzet koptatót sem az alól, ha rosszul oldja meg a feladatot. Így hát most vegyük sorra a kezdéseket, és hogy milyen hatást érhetünk el velük, valamint, hogy milyen történethez illenek vagy milyen ígéret rejlik bennük.

In medias res

Az ilyen kezdés azt jelenti, hogy csapjunk a lecsóba, vágjunk a közepébe, dobjuk be az olvasót a mély vízbe, indítsunk egy olyan pontról a történetet, ahol már javában folynak az események.
Ennek a kezdésnek legnagyobb előnye, hogy nyithatunk akcióval, mozgalmas jelenettel, konfliktussal. Hátránya pedig… nos, pont ugyanez. Tudomásul kell vennünk, hogy a kezdő jelenet mindössze arra szolgálhat, hogy felkeltse az olvasó érdeklődését, mert a karakterekhez kötődés hiányában - hiszen még nem is ismerik egymást! - mindenféle veszteség és dráma nagy részt elhúz a közönség mellett.
Az in medias res kezdést olyankor érdemes fontolgatni, amikor olyan történetet írunk, ami kicsit lassú a kifejtés szakaszában, és félő, hogy az olvasók és szerkesztők többsége előbb megunja, mintsem elérnénk a lényeghez. Ilyenkor bedobjuk a konfliktot a kezdésben, majd mondjuk két szálra szedjük a történetet és egyrészt kibontjuk a problémát, másrészt apránként elmondjuk az előzményeket. Ügyesen játszva a méretekkel, az aktív-passzív jelenetekkel, és az egymásnak felelgetős, ellenpontos karakterbehozatalokkal nagyon helyre kis történetvezetést lehet rittyenteni.

- Azonnal kapcsoljon le minden működő számítógépet! Szüntessenek meg minden energiaellátást a hajón!
A parancsnok a pillanatnyi habozás láttán félrebillentette a fejét, és felvonta szemöldökét. A három férfi ismerte már ezt a pillantást, és végre megmozdultak. Két perccel később az Egyetlen néma és sötét tömegként sodródott a nyílt űrben.
A hídon a parancsnok lassan elfordult a vakká vált képernyőktől. A vészvilágítás halvány, kékes fénye csaknem meghitté változtatta a funkcionalitás jegyében tervezett helyiséget.
- A részlegvezetők legyenek negyedóra múlva a taktikai eligazítóban! - mondta. - Osszanak szét adóvevőket, a belső kommunikáció sem kaphat energiát.
- Jelenleg nincs navigáció, pályairányítás és érzékelés, uram!
A parancsnok bólintott.
- Úgy van, hadnagy. Szedjen össze öt embert és az egyik cirkálóval nézzen körül. Vigyen egy műszerészt és indulás előtt kapcsolja le a cirkáló minden kommunikációs rendszerét!
- Igen, uram. De ha nem tudjuk értesíteni, hogyan…
- Nem fognak értesíteni. Bármit is talál a közelben, ami veszélyeztetheti a hajókat, megsemmisíti vagy eltéríti.
- Igen, uram!
- Leléphetnek!
A parancsnok megvárta, míg a fotocellás ajtókat szétnyitják, és eltűnnek a folyosó félhomályában, aztán lassan leült a székébe. Felnézett a sötétbe vesző mennyezetre, és felsóhajtott.
- Jól kezdődik - mondta a néma teremnek. - Még jó, hogy azért vagyunk csak ennyien, hogy a küldetés biztonságos legyen!

A félreértések elkerülése végett, most szögezném le: ez szar. Nagyon. Akinek esetleg tetszett volna a fenti szörnyűség, inkább kezdjen valami mást olvasni, mondjuk Salvatore-t.
Akinek nem, töprengjen el rajta, egészen pontosan miért is rossz a jelenet, mielőtt tovább olvasna.

Nos, az első in medias res kezdésünk több okból is pocsék. Az egyik, hogy én mindig is is gyatra kezdéseket írok elsőre, tehát általában inkább csupán vázlatnak tekintem, mintsem rendes jelenetnek.
A másik ok, hogy az ördög a részletekben búvik meg. Ezzel remélhetőleg a napi közhelyadagunkat is letudtuk, viszont a tény ettől tény marad. Ebben a jelenetben semmit, de semmit nem tudunk meg a szereplőkről, a helyszínről, sőt, szinte semmiről. Márpedig a képzelet szülte történetek esetében - igazából minden történet esetében, de a valóságban is megtörténteknél egy jó írót nem nagyon kell erre külön figyelmeztetni - az olvasót és a sztorit azok az apró részletek kötik, köthetik össze, amelyek a valóságosság illúziójával ruházzák fel az írást.
A ruha, amit a szereplők viselnek, a környezet szembetűnő apróságai, a karakterek egyéni viselkedése stb. mind arra valók, hogy elhitessék az olvasóval, ezek nem csupán eszközök, amikkel letömünk a torkán valami mondanivalót, hanem létező tárgyak, helyszínek, emberek. Saját történettel, külsővel és az utóbbiaknál vágyakkal, érzésekkel.

Ezek azonban csak a legfontosabb hibák, s hogy azért ne kelljen túl sokszor - így is lesz elég meló vele, az biztos - újraírni, néhány egyéb hiányosságot is érdemes rögvest kiküszöbölni.
Az egyik, ha nem is hiányosság, de megfontolatlanság, a nézőpont karakter választása. Nem véletlen, hogy Sir Arthur Conan Doyle Dr. Watsont választotta Holmes helyett. Nekem is érdemesebb lenne egy másik szempontból láttatni a parancsnokot, mindenképpen több mozgásterem marad, ha más előnye nincs is - de persze lesz.
Akkor hát csupán az maradt, hogy kiválasszuk a szemszöget, amiből a történetet mesélni fogjuk. A legegyszerűbb, ha most egy szaktekintélyt idézek, mégpedig jó hosszan, következzék tehát Orson Scott Card Characters &Viewpoint című könyve egy részlete, Stöki tolmácsolásában (Néha kifejezetten hasznos, ha az ember öt évet tölt egy írókörben…)

Karakternézőpontok előadás: osc_cv_kilencedik_eloadas_kepekkel

Melegen ajánlom a folytatás előtti elolvasást, sokkal érthetőbb lesz tőle a hátralévő rész.

Nos, miután ilyen szépen körbejártuk a témát, és elláttuk magunkat a nézőpontok ismeretével, az egyszerűség kedvéért én is az arany középúttal kezdek, E/3, enyhe átitatottság, in medias res, mellékszereplő szemszög. Nah, lássuk, hogy megy másodszorra!

A teljes lekapcsolás a világítást is érintette, minden részlegben. Ha nem így lett volna, Thomas Franck őrnagy láthatta volna, hogyan esik szét a tizennégy órás molekulakísérlet eredménye, amikor az elektromágneses erőterek megszűntek. A férfi egy hosszú pillanatig csak mozdulatlanul meredt a semmibe, majd bekapcsoltak a vészvilágítás saját telepekről működő lámpái, így homályosan bár, de megpillanthatta egész napos munkájának eredményét - a nagy semmit.
- Azt a géntorzult jó, édes… - mondta, és mély levegőt vett. Racionális énje hamar felülkerekedett a kudarc szülte dühön. Sejtette, hogy valami szokatlan történt, ezért felállt, és próbaképpen megnyomta a belső kommunikátor érintőképernyőjét. Semmi hatás.
- Remek - az őrnagy körülnézett a laborban, melyből most leginkább csak a három vészlámpa néhány méteres környékét látta. Rajta kívül senki nem volt a helyiségben, és amennyire tudta, párszáz méteres körzetben sem. Csak két molekuláris vegyész kapott helyet a legénységben, a társa éppen az igazak álmát aludta vagy négy szinttel feljebb. A szintekről Franck eszébe jutott, hogy szinte biztos, hogy a liftek sem működnek, és felsóhajtott a gondolatra, hogy a hídtól tizennyolc emelet választja el.
Az ajtóhoz lépett, és csak akkor jött rá, hogy nem fog kinyílni, mikor már csaknem nekiment. Egy pillanatra el kellett tűnődnie rajta, hogyan is kell kinyitni kézzel. Csaknem nyolc hónapja már, hogy az állomás kezelését bemutató kurzust elvégezték, de sosem gondolta, hogy komolyan hasznát veheti az ott tanultaknak. Végül, némi keresgélés után megtalálta a panelt, ami a megfelelő kart rejtette. Meghúzta, és hallotta, ahogy a halk szisszenéssel megszűnik a pneumatika nyomása. Így sem volt könnyű széttolni az ajtószárnyakat, de a gondok csak a folyosón kezdődtek.
- Hol a fenében lehet a lépcső? - tette fel az őrnagy a költői kérdést a félhomálynak. Amióta csak elindultak, kizárólag a lifteket használta, de halványan úgy emlékezett, a lépcsők nem azok közelében vannak. A folyosók vészvilágítása sem volt jobb a laborokénál, így Franck csupán néhány tízméterenként látott egy-egy foltot. - Hát, így elég sokáig fog tartani.
Alig tett meg néhány lámpányi távolságot, az egyik egyenszürke ajtó kinyílt az egyenszürke falban, és egy technikus lépett elé.
- Uram, éppen önt keresem - mondta, miután az őrnagy arcába világított.
- Remek - húzta el a száját a férfi, s miután a másik a földre irányított a lámpáját, megpróbálta kivenni a technikus vonásait az ugráló, színes karikákon túl. - Mi folyik itt?
- Nem tudom, uram, csak annyit, hogy le kellett kapcsolni az energiaellátást a hajó minden részlegében, és hogy ezt az adóvevőt kell átadnom önnek.
Franck bólintott, átvette az adóvevőt, és viszonozta a technikus tisztelgését. A másik ezután futólépésben megindult a folyosó homályba vesző vége felé, és kisvártatva a léptei sem hallatszottak már.
A csend olyannyira természetessé vált, hogy amikor megreccsent a kezében az adóvevő, kis híján eldobta.
- Franck - szólt bele.
- Itt Alver ezredes, azonnal jelentkezzen a taktikai eligazítóban!
Franck egy pillanatig habozott a válasszal, és azon gondolkodott, vajon megkérdezze-e, hogy hol is van a taktikai eligazító, vagy próbáljon odatalálni magától. Az ezredes azonban kis szünet után folytatta, mintha mi sem történt volna.
- Tizenegyedik szint, a lépcsőtől jobbra, a második balra, negyedik ajtó.
- Igen, uram! - vágta rá Franck, és miközben sietősen megindult a lépcső felé, ahonnan a technikus előbukkant, az járt az eszében, vajon hányan kérdezték meg előtte, hol a taktikai eligazító.
Jó negyedórával később érkezett meg a terembe, csaknem utolsóként. Amint belépett, elvakította a fényár. Hunyorogva megállapította, hogy sehol sincsenek hordozható generátorok, tehát a taktikai eligazítónak volt saját, külön energiaellátása. Az ötvenöt főnyi legénységből tizenhatan voltak részlegvezető beosztásban, és még négyen alkották az állmást irányító vezérkar magját. Franck úgy látta, csak négyen hiányoztak, mikor belépett. Biccentett az asztal körül ülőknek, a parancsnok pedig intett neki, hogy üljön le. Alig foglalt helyet Dr. Joana Ten-en, a hidroponika vezetője és Alan Hiosi, a biztonsági erők parancsnoka között, mikor belépett a hiányzó négy ember, utolsónak Malcolm Errun, a karbantartók főnöke. Amikor Alver ezredesre nézett, alig észrevehetően megrázta a fejét, aztán leült ő is. Franck most már igazán kíváncsi volt, mire ez a felhajtás.
Alver ezredes végigpillantott mindannyiukon, aztán belevágott.
- Az állomás nem a Harához érkezett. És mivel valaki vagy valami a teljes navigációs adatbázist törölte az állomás valamennyi számítógépéről és a hajókéról is, fogalmunk sincs, hol vagyunk. És arról se sok, hogyan fogjuk megállapítani. Ötletek?

Nos, ez már valamivel jobb lett. Messze nem tökéletes, még csak nem is elfogadható, de valamivel jobb. Na mostan kissé interaktívabbá teszem a folyamatot: lássuk, kinek milyen kifogása merül fel a kezdéssel kapcsolatban!